A falu látnivalói
Cserépvár romjai
Cserépvár kezdeteiről nincsenek pontos forrásaink, vélhetően a 13-14. század eleji névadási szokás, az első tulajdonosára, vagy építtetőjére utal (egy Cserép nevezetű középnemesi személy építhette a várat, aki tulajdonosa volt a közeli Cserépfalu településnek is). A vár 1387-től Luxemburgi Zsigmond király tulajdona volt, majd királynéi birtokká vált.
A 15. század folyamán azonban magánkézbe került. A Rozgonyi, a Frankussói, a Szomszéd-vári, a berzevici Pohárnok és a Báthori családok birtokolták a várat és a hozzá tartozó uradalmat, Tard, Cserépfalu és Bogács településekkel együtt.
Cserépvár végvári szerepe 1552-ben kezdődött az 
egri sikertelen ostrom idején. Bár Eger ellenállt, a környékbeli kis elővédőműveket, így Cserépvárt is többször elfoglalták a törökök, de folyamatosan megtartani ekkor még nem tudták. 1596-ban Eger végleges eleste után a magyar őrség elhagyta a várat, így az ostrom nélkül lett egy szűk évszázadra török birtok (Borsod vármegye egyetlen tartósan török tulajdonú vára). 1687. október 30-án foglalták vissza a császári csapatok úgy, hogy felgyújtották a vár fa- és földszerkezetű külső palánkgyűrűjét és a belső kővár védői megadták magukat. Ekkor készült a vár egyetlen, bár kérdéses hitelességű ábrázolása, Giacomo de Rossi rézmetszetén Eger elővédőművei között Cserépvárt is feltüntette.
Ezt követően a vár folyamatosan pusztult.
A század végén még egyszer ugyan kijavítgatták, sőt, a kurucok még használták is, hiszen itt tartották fogva az egri püspököt. A Rákóczi-szabadságharc után azonban végleg pusztulásnak indult. A 18. század elején ideköltöző francia eredetű L’Huillier család a várhegy alatt építette fel kastélyát a legközelebbi „kőbánya”, a várfalak köveinek felhasználásával. A vár alatti kastély érdekessége, hogy Munkácsy Mihály gyerekkora egy részét itt töltötte.
A régészeti feltárás:
A várásatásokat 2004. augusztusában kezdtük el. A feltárások előtt a várhegy bozótos aljnövényzetű volt, ahol a turisták mindössze két helyen láthattak egy-egy falszakaszt, ami az egykori várra utalt. A feltárásokat a belső kővár déli területén végeztük, miután kitisztítottuk a bozótos növényzettől. Hét kutatóárkot nyitottunk az alaprajz tisztázására és a falsíkok kutatására. Az első év rövid, alig egy hónapos ásatásai során már kezdett kirajzolódni egy ovális középkori várfal, amit a tűzfegyverek 16. századi elterjedésével átalakítottak. A vár alapterületét megnövelték és a modern követelményeknek megfelelően sokszög alaprajzú bástyával erősítették meg.
2005 nyarán már egy hosszabb kutatást végezhettünk a várhegyen. Ekkor a 2004-es kutatóárkokat szelvényekké kibővítve már viszonylag nagy területet értelmezhettük a várból.
A kutatás kiindulópontja az volt, hogy a szelvényeket úgy jelöljük ki, hogy azzal a belsővár délei falait nyomon követhessük.
Igazi különlegesség volt, hogy két szelvényben is megtaláltunk egy hosszanti cölöplyuk-sort, amelyből késő Árpád-kori leletek kerültek elő. (Ezek szerint számolnunk kell egy Árpád-kori palánkfallal övezett korai kisvárral, amit a források nem is említenek. Talán a névadó Cserép középnemes várának falát találtuk meg. Ennek tisztázása természetesen még a jövő feladata). Kiderült továbbá, hogy a középkori vár belső, mintegy 1 m vastag falát a 15-16. század fordulóján visszabontották és kissé kintebb egy új, közel 3 m vastag falat emeltek.
2006. nyarán tovább folytattuk az ásatást, amelynek során tovább finomodott az alaprajz. Ahol a terepalakulatok alapján korábban falat sejtettünk, ott a mostani ásatások során mintegy 1,5 m magas 1 m széles gyilokjárós falszakaszt tárhattunk fel. És végre „bementünk” a vár belső területére is! Egy, a terepen viszonylag mély völgykatlan legalacsonyabb részében nyitottunk szelvényt, amelyről kiderült, hogy azért mélyedés, mert egy pincse rejtőzött alatta. A pincét a könnyen faragható riolittufába vájták.
Az 1687-es ostrom után beszakadhatott a mennyezete és a századvégi javítgatásokkor egy nagy gödörként éktelenkedhetett itt. Ezért legegyszerűbb módként feltöltötték, több helyről összegyűjtött szemétdombokat hánytak bele, ezzel nagyon gazdag kora újkori leletanyagot hagyva az utókorra.
A 2004. és 2005. évi ásatásokon összesen nem került elő annyi lelet, mint most egy szelvényből.
Jellegzetes kora újkori háztartási hulladékot rejtett a pince betöltése: 17. századi írókázott edénytöredékeket, 16. századi metélt mázas reneszánsz táltöredékeket, kora újkori vászonedény főzőfazekakat, csontból faragott késnyélvégeket és természetesen rengeteg állatcsontot.
Ezek mellett nagy számú szemétbe került vasból kovácsolt puskagolyó és tarackgolyó volt itt, de akadt a várban öntött kis kaliberű ólom puskagolyó is.
Az eddig feltárt falak konzerválását és bemutatását szeretnénk elkezdeni a jövőben és vele párhuzamosan 2007. augusztusában a vár további feltárását tervezzük.
Szörényi Gábor András
Gabonatárolók
A cserépváraljai gabonatároló vermek hazánk legnagyobb ilyen célra készült építményei. Sokáig úgy vélték, hogy ezek a vár alatti vermek védelmi célokra készültek, de a régészek kutatásai megállapították, hogy a XVI. században gabonatárolás céljára alakitották ki. Eredetileg a Tardról beszállított árpát helyezték el a hegy oldalában sorakozó vermekbe. A várlátogatók a hegy tetejére menve – a várhoz vezető út mentén jobb oldalt tekinthetik meg ezeket a különös középkori vájt vermeket.
Kaptárkövek
Cserépváralja határában, a Mangó-tetőn találhatóak hazánk legmonumentálisabb kaptárkövei. 
A nagy kaptárkő déli oldala szabályos kúpformájú, majd 10-13 méter magas, és 25 fülke található benne. Tőle keletre, kb. 25 méterre látható a kisebb kúp, amelyben 5 fülke helyezkedik el. Több feltételezés ismert a kultúrtörténeti funkciójuk meghatározására. A kaptárkő kutatók feltevései szerint az Árpád-korban kialakult riolittufába vájt barlanglakásokkal és pincékkel együtt jelentek meg a kaptárkövek. A nép szájhagyománya szerint többféle feltételezés is létezik, az egyik, hogy temetkezési helyként használták, illetve hogy eleink számára szolgálhatott pogány oltárkő gyanánt. Az elnevezés, a kaptár szó etimológiai vizsgálata is több magyarázatra ad lehetőséget. Legkézenfekvőbb, ahogy a kaptár szóból következtetni is lehet, az, hogy méhkaptár céljait szolgálták ezek a nyílások. A méhészek szerint a fülkék nagyrésze alkalmas háttér egy méhcsalád fejlődésére, telelésére. Több külföldi példa erősíti ezt a véleményt. Volt olyan fülke, amelyben méhviasz maradványit fedezték fel, így ez is bizonyíték lehet a fülkék méhkaptárként való felhasználására. Olyan vélekedés is napvilágot látott, mely szerint a honfoglalás korában egy kis népcsoport készítette a fülkéket áldozati ajándékok tárolására. Sajnos a régészeti ásatás sem hozott értékelhető eredményt, pedig több kaptárkő előteréből kerültek elő XI. századi edénytöredékek, üvegdarabok, és karddarab is. Valószínűleg a kaptárkövek eredeti funkciójának megfejtése az utókor számára jelent feladatot.
Barlanglakásos tájház
Hazánk dél-bükki jellegzetessége volt egészen az ezredfordulóig, a barlangházakban és barlanglakásokban való élet. Valószínűleg a domborzat és a szegénység kényszerítette arra az itt élő gazdálkodókat, hogy a pincéjüket úgy alakítsák át, hogy az lakóotthon céljára is alkalmas legyen. A könnyen faragható riolittufába a gazdák saját maguk építették lakásaikat. A falu vezetése az idegenforgalom számára alakította ki a múzeumi célra helyreállított, hazánkban egyedülálló barlanglakásos tájházat. A riolittufába vájt, tornácos, hagyományos módon berendezett lakás mellett, érdemes megtekinteni a fonóház berendezéseit is. A helyreállított lakásban megtekinthető a pitvar-kéményalja, szoba, pince, istálló, takarmányos, és lakószoba. Az itt látható berendezések, tárgyak, mint pl. a szövőszék, a XIX. század végén készültek. A tájház látogatói megismerhetik Bükkalja lakosainak életstílusát, lakóberendezését. A barlanglakásoknak emléket állító építmény 1987 óta várja látogatóit.
Török kori kút
A nyolcszögletű kútház a török idők emlékét idézi. A kútházban a térség kőzetére jellemző tufába kézzel ásott kúttal. A kút átmérője meghaladja az egy métert a mélysége a vízszintig közel 60 méter. Keletkezéséről nem sokat tudni jellegéből adódóan a török korban készíthették. Különböző mondák keringtek, miszerint a vízszint fölött egy alagút található, de ez nem bizonyított. Titkát megőrizve áll a várhegy alatti dombtetőn emlékeztetve a régmúlt időkre.
